Az új babakocsi, ami mindenkit lenyűgözött

Sanyival négy éve ismerkedtünk meg a Hungaroringen és azóta boldogan neveljük együtt másfél éves kislányunkat, Nellit. Mindketten imádjuk a száguldást, Sanyi még amatőrként autós gyorsasági versenyeken is részt vett Szlovákiában. Nekem ez sajnos kimaradt az életemből és mióta Nelli megvan, nem is nagyon van időnk a hobbinknak élni. Közeledett az évfordulónk napja és azt terveztük, átvisszük a gyereket anyához, hogy vigyázzon rá két napot, míg mi elmegyünk valahova lazulni. Egy vidéki kis szállodában sikerült szobát foglalnunk, a környéken szerettünk volna kirándulni és megnézni egy autós ralit, amit épp akkor rendeztek meg ott. Anyukám szerencsére elvállalta Nellit, így nem volt semmi akadálya a kiruccanásnak.

Egyik reggel épp bölcsibe vittem volna Nellit, mikor észrevettem, hogy a babakocsi fogantyúja mozog. Jobban megnézve láttam, hogy egy csavar hiányzik belőle, de körbe nézve a lakásban sehol sem találtam meg. Így nem vihettem el a gyereket sehova, mert balesetveszélyes, ezért aznap kihagytuk a bölcsit és keresni kezdtem az interneten egy új babakocsit. Pár oldal megnézése után inkább úgy döntöttem, hogy megvárom Sanyit, míg hazaér, ő talán szemfülesebb és kiszúr valami jó kis oldalt, ahol elfogadható összegért minőségi árut is árulnak. Nem akartam még egyszer belefutni abba, hogy egy másfél éves babakocsi csak úgy elkezd szétesni. El sem tudom képzelni mi lett volna, ha nem veszem észre ezt a hiányosságot és úgy indulok el Nellivel az oviba. Egy erőteljesebb lökés és leszakad a babakocsi karja, a gyerek meg kigurul az útra.

Mikor Sanyi hazaért, megkérdeztem tőle, nem tud-e esetleg egy jó oldalt, ahol tudunk a gyereknek kocsit venni. Emlékezett arra, hogy pár hónapja Karcsi, a munkatársa egy bizonyos BabaVerda Áruházról mesélt, ahol a kisfiuknak vettek babakocsit és csak dicsérni tudta. Úgy döntöttünk, hogy onnan fogunk mi is venni egyet. Megnézve az oldalt rögtön szembetűnő volt a letisztultság és modernség, amit sugárzott. A stílusos kinézetű főmenüben márkákra szedve lehet rákeresni a babakocsikra. Mi mindenképpen egy Anex-et szerettünk volna, mert arról hallottunk sok pozitívat. A BabaVerda árulta ezt a márkát, így elidőztünk egy kicsit az oldalon. Sokat segítettetek a választásban a részletes termékleírások és a kiváló fotók is. A vásárlói vélemények is igen praktikusak, hisz az ember a korábbi vásárlók véleménye alapján könnyebben tud dönteni. 100 000 Ft felett ingyenes kiszállítást biztosítanak és mivel egy igazán minőségi babakocsi ár e felett van, mi is elértük a 100 000 Ft-os határt, ezzel megspórolva a szállítási költségeket. A közösségi oldalakon is jelen van a cég, ami arra utal, hogy egy felvilágosult gondolkodásmódot képviselnek, hisz a mai világban a közösségi média erejével bármit el lehet adni, aki ezt nem használja ki, az könnyen elveszik a süllyesztőben.

Mivel szerettünk volna megbizonyosodni róla, hogy a kiválasztott termék biztosan készleten van-e, felhívtuk a weboldalon megadott telefonszámot, ahol az ügyfélszolgálat segítőkészségével hamar kiderült, hogy rendelhetjük a kislányunk járgányát. A várható szállítási időről is tájékoztattak minket és megnyugodva vettük tudomásul, hogy a kiruccanásunk előtt meg fog érkezni a csomag. Miután minden fontos szempontról értesültünk az oldalnak és az ügyfélszolgálatnak köszönhetően, le is adtuk a megrendelésünket. A leadás után 4 nappal már meg is kaptuk az áhított babakocsit. Mivel az alapos átnézés után is mindent rendben találtunk vele és a garanciapapírok is csatolva voltak, másnap már abban vittem a gyereket a bölcsödébe. A többi anyuka, mikor meglátta az új kocsit, rögtön odajöttek megkérdezni, hol vettem, mert mindenkinek tetszett az új szerzemény. Szívesen újságoltam el nekik, melyik az a webáruház, ahol a kiváló babakocsi ár mellett a minőség is garantált. Úgy tűnik tényleg nagy sikere volt Nelli új járgányának a bölcsiben, mert pár hét múlva már ketten is új kocsival villogtak, amit onnan rendeltek. Örültem, hogy ötletet adtam pár embernek ebben a témában.

Mivel a babakocsink továbbra tökéletesen funkcionált és anyu is elvállalta Nellit a hétvégére, már semmi sem állt közénk és a közös hétvégénk közé Sanyival. Nem szívesen engedtem ki a gyereket a kezeim közül, nem volt még két teljes napot távol tőlünk, ezért aggódtam kicsit, hogy fogja viselni nélkülünk ezt a kis időt. Anya a hétvégére átköltözött a házunkba, hogy Nelli ne érezze magát szokatlanul egy másik lakásban. Mindent megmutattam anyának, hogy mit hol talál. Neki is nagyon tetszett az új babakocsi. Mikor még én voltam kicsi, nem voltak ilyen mindennel felszerelt babakocsik, meglepődött, mennyi kis zseb és kosár van benne, hogy az ember a gyerek mellett mást is bele tudjon tenni és ne kelljen a vállán cipelni a nehéz táskákat egy esetleges nagyobb bevásárlás esetén. Tényleg megkönnyítette a mi életünket is, sokkal több minden elfért benne, mint az előzőben. Egy frissítő séta után visszavittem Nellit a házba és átadtam anyának és mindent újból elmondtam neki a teendőkkel kapcsolatban, majd Sanyival útnak indultunk a pihentető hétvégére. Vártam már, hogy odaérjünk, vágytam a nyugira kicsit és azt is reméltem a rali során lesz lehetőség kipróbálni egy autót is, nagyon régen voltunk autós versenyen, nagyon hiányzott már a sebesség.